Ginestre - Giulia Luigia Tatti [ventidiguerra] | Rosso Venexiano -Sito e blog per scrivere e pubblicare online poesie, racconti / condividere foto e grafica

Login/Registrati

Sfoglia le Pagine

Sostieni l'associazione

iscrizioni
 
 

Ginestre - Giulia Luigia Tatti [ventidiguerra]

Ginestre


Stagni gelati, screpolati percorsi fragili
su cui cammino, e mi s' affaccia il ricordo
di pensieri, come esili figure in lontananza,
prosciugati da dettagli irrilevanti,
smarriti tra le fronde degli alberi,
inseguo, muta, sotto il velluto nero che la notte distende.
Scende sul volto, la grigia tristezza
delle vie fangose e desolate,
e gli occhi
non hanno più orizzonti in cui spaziare.
Vespertino già tinto di rosa
solcato da piccoli sciami di veloci insetti
che disegnano, in volo, vortici dorati
su radure di ginestre fiammeggianti.
Albeggia, ormai, e la terra
d' intorno si risveglia, e il suo respiro
attraversa le tenebre,
s' inerpica su per colline dolci,
mentre ultime trine di nebbia
svaniscono veloci verso il cielo.

©Ventidiguerra


Genistas


Frozen ponds, frail cracked paths
on which i pace, and back on me falls the memory
of thoughts, weak figures in the distance,
all irrelevant details dried off,
lost among the leafy branches,
i chase, mute, under the dark velvet that night spreads.
Down on the face - leaden sorrow discends,
of the streets of mud and abandon,
and eyes
have no longer horizons where to wander.
Evening in pink already,
etched by quick insects in small swarms,
drawing in the air golden whirls
upon glades of blazing genistas.
Dawning, at last - and all around
the soil awakes, and its breath
across darkness,
runs up gentle hills,
as the last trails of mist
rapidly vanish towards the sky.



Ginster


Gefrorene Weiher, rissige und brüchige Wege
worauf ich gehe, und wieder denke ich
an Gedanken wie dünne Figuren in der Ferne,
von unbedeutenden Details trockengelegt,
zwischen dem Laubwerk verloren;
stumm verfolge ich sie in der schwarzen samtigen Nacht.
Die graue Traurigkeit der schlammigen und verlassenen Straßen
bedeckt das Gesicht
und der Blick
findet keinen Horizont wo er schweifen könnte.
Rosaroter Abend,
wo Insektenschwärme dahinsausen,
ihr Flug ein goldener Strudel
über Waldlichtungen voller lodernder Ginstern.
Nun schon wird es Tag und die Erde
wacht gerade auf. Ihr Atem
durchdringt die Dunkelheit
und klettert die weichen Hügeln hinauf
während die letzten Nebelspitzen
schnell gen Himmel verschwinden.



Genistroj


Strangaj glaciajoj, fendetoplenaj vojoj fragilaj
kiujn mi trairas, kaj elmontras sin la memorajo
de pensoj, kiel subtilaj bildoj malproksimaj,
sekigitaj far neglektindaj detaloj,
perditaj tra la frondoj de la arboj,
mi postkuras, muta, sub la nigra veluro kion la nokto etendas.
Descendas sur la vizago, la griza tristeco
de la fanga stratoj kaj senvivaj,
kaj la okuloj
ne havas pli horizontojn por svebi libere.
Vespero jam rozpentrita
sulkita far svarmetoj da rapidaj insektoj
kiuj desegnas, flugante, orajn kirlojn
sur senarbejoj da genistroj flamantaj.
Sunlevigas, jam nun, kaj la cirkaua tero
vekigas, kaj sia spiro
trairas la tenebrojn,
grimpas la dolcajn montetojn,
dum la lastaj puntoj da nebulo
malaperas rapide en la cielo.




Genêts


Étangs glacés, craquelés parcours fragiles
où je marche et où se montre la mémoire
des pensées, comme des figures minces à la distance,
desséchez des minimes details,
perdus parmi les feuillages des arbres,
je cour, muet, sous le velours noir que la nuit épanouit.
Tombe sur le visage, le gris chagrin
des chemins boueux et désolés,
et les yeux
qui n’ont plus des horizon d’où espacer.
Vespertine habillé en rose
labourez des tous petit essaim d’insectes
qui dessines, en vol, tourbillons dorés
sur clairières des genêts flamboyantes.
Il fait jour, désormais, et la terre
d’autour se réveille, et son souffle
dépasse l’obscurité,
il grimpe sur des coteaux doux,
alors que les dernières trines de brume
s’evanouit vite aux ciel.




Enishida


Tookute hosoi keijou no youni
tsumaranai shousai ni kasete,
jumoku no eda no aida ni nakushita
shikou ga omoidasarete,
yoru ni hirogarareta kuroi biroudo no shita ni,
shizuka ni,
tsumetai ike to kowareyasukute hibiwareta
aruite ite shinro wo
yoikakeru.
Wabishikute doromamireno gairo no
haiiro kanashimi ga
kao ni orite,
me ga mou chiheisen wo samayoenai.
Tonde iru, moeagaru you na
enishida no rikan no kusachi ni
kinmekki no uzumaki wo kaku
chiisakute hayai konchuu no taigun ha
mou pinkude somete iru yuugata wo watatte iru.
Ima deha mou yoru ga akete,
daichi ha mawari ni okite,
sore no iki ha yami wo wataru to,
saigo no reesu no kiri ga
sora no hou ni hayaku sugata wo kesunagara,
odayakana koyama ni yoji nobotte iru.




Aranyeso


Befagyott tòcsak, megrepedt s törékeny út
melyet követek, s elojon gondolatok emléke
mint vékony sablonok a távolban,
Minden jellegtelen részlettol megfosztva,br /> Lombok közt elveszve,
követem, némán, az éji fekete bársony alatt.
Leszáll az orcára a sáros és magányos utak,
szürke szomorúsága,
s a szemeknek
nincs már horizont melyen végigfutnának.
Vespertino-t, ki már rózsaszínben fest,
barázdálják gyors rovarrajok,
melyek arany karikákat rajzolnak reptükben.
Kel már a nap, s a föld
Körülötte ébredezik, s a lélegzete
Átszeli a sötétséget,
Felmászik puha dombokon,
Miközben a köd utolsó foltjai
Elszállnak gyorsan az ég felé…




Genistas


Estanques helados, recorridos rotos y frágiles
En los que camino, y aflora el recuerdo
De pensamientos, como esbeltas figuras lejanas,
Vaciados por detalles irrelevantes,
Perdidos entre la fronda de los arboles,
Sigo, muda, debajo del terciopelo negro que la noche extiende.
Cae sobre el rostro la tristeza gris
De las calles embarradas y solitarias,
Y los ojos ya no tienen horizontes donde perderse.
Tardes ya teñidas de rosa
Surcadas por pequeños enjambres de rápidos insectos
Que dibujan en vuelo vórtices dorados
Sobre claros de genistas flamantes.
Amanece ya y la tierra
Alrededor despierta , y su aliento
Cruza las tinieblas,
Sube dulce colinas,
Mientras que encajes de niebla
Desaparecen rápidamente en el cielo.



-Associazione Salotto Culturale Rosso Venexiano
-Direttore di Frammenti: Manuela Verbasi
-Supervisione: Paolo Rafficoni
-Autore della poesia: crobiotermini
-Traduzioni: E. de Zottis, Peter Patti, Dany duevitecolorate, ababarbra, Massimo Acciai, Livia Aversa, yuko kay, Rita Foldi
-tutti i diritti riservati agli autori, vietato l'utilizzo e la riproduzione di testi e foto se non autorizzati per iscritto

Cerca nel sito

Cerca per...

Sono con noi

Ci sono attualmente 3 utenti e 2321 visitatori collegati.

Utenti on-line

  • blinkeye62
  • Ezio Falcomer
  • Gigigi